FILMVERZUM.HU

Az Új Bosszú Angyalai (ez nem lesz filmben látható)

2023. júl. 20., Nincsenek hozzászólások

Pókember, Amerika Kapitány, vasember, Luke cage Őrszem és Rozsomák az első Póknőt maguk mellé véve megalapították az Új Bosszú Angyalait, mivel a régi Bosszú Angyalai csapat 6 hónappal korábban feloszlott.

Pókember végre életében először nem magányos farkasként hanem egy szuperhős csapat tagjaként üldözheti a szuper bűnözőket.

Amikor May néni háza leégett Tony Stark a Vasember felajánlotta hogy költözzenek be mindannyian a Stark toronyba, így Peter May néni és Mary Jane Watson jelenleg is ott él.

Pókember nemrég esett át élete talán legnagyobb traumáját visszatért egyik legerősebb ellenfele Morlun, és megölte benne az embert, csak a Másik a pók élte túl amelyből misztikus úton újjászületett Peter Parker is.

Miközben a családja és az Angyalok is megsiratták Peter visszatért és leszámolt Morlunnal.

Vasember pedig időközben elkészített az egyenruha nélkül maradt Peter számára egy új hipermodern szuperhős ruhát a vaspók jelmezt.

Az Egyesült Államok törvényhozása azonban egy több mint 600 civil áldozatot követelő szuper hős ütközet következtében megszavazta a szuperhuman regisztrációs törvényt amely a szuper képességű állampolgárokat törvényileg is azonosíthatóvá és felelősségre vonható váteszi.

Tony Stark választás elé állítja Petert kiáll a világ elé és leleplezi magát hogy ő Pókember, vagy törvénnyel szemben bűnözővé válik, akit korábbi szövetségesei üldöznek majd.

Ennek a törvénynek hatására azonban a szuperhős csapat két részre szakadt az egyik része Vasember vezetésével támogatja a törvényt, és regisztrált a kormánynál másik fele amely Amerika Kapitány irányítása alatt áll a Személyi szabadság miatt nem álltak a törvény mellé.

A regisztrált szuperhősök már kormány ügynökök is lettek első feladatként azt a parancsot kapta, hogy vadásszák le és zárják börtönbe korábbi társaikat, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak a törvény mellé.

Pókember elindul első küldetésére ahol New Yorkban minden állat megvadul minden állati eredetű szuperhős különböző agresszióba kezd átállni legyen az keselyű gyík fekete macska vagy éppen Varren.

John Jameson hosszú idő után újra találkozott Mary Jane-el a Hírharsona ban, és különös vonzalmat kezdett érezni iránta.

A Fekete Macskára rátört valamiféle furcsa agresszivitás Pókember pedig összecsapott Gyíkkal, akinek fiát Billy Connorst lelőtték, de Peter legyőzte a Gyíkot is.

Jameson visszaváltozott farkassá és kis híján széttépte Mary Jane t és a nénit Pókember ma Damned hez fordult segítségért hogy megtalálja a különös  forrást, majd rádöbbent, hogy mindenért rég nem látott ellensége  a felelős.

Thunderbolts megalakulása és lehetséges jövője az MCU-ban

2023. júl. 20., Nincsenek hozzászólások

Thunderbolts története:

A Bosszúállók és a Fantasztikus Négyes látszólag odavesztek a Végítélet nevű entitás elleni háborúban Amerika Kapitány egyik régi ellenségének fia az eltűnt Zénó báró különös módot talált arra hogy ki használja ezt a lehetőséget, ugyanis rávette a még az apja által alapított Mester bűnözők aktuális tagjait hogy új jelmezt öltsenek, és Mennydörgők néven egy frissen alakított  hős csapatként mutatkozzanak be a világ előtt.

Az eredeti cél az volt, hogy a kormányzat bizalmasának elnyerésével hozzáférjenek a SHIELD hősökről összeállított adatbázishoz, amellyel könnyedén győzelmet arathat tak volna a hatalomátvételig útjában álló Con, ám ahogy nőtt a népszerűségük úgy tetszett meg egyre több tagjuk nak új szereplők, és az ezzel járó pozitívumok.

Zénó bosszúból felfedte a csapat valódi kilétét, amelynek következtében a Mennydörgők éveken át a körözési listá ra kerültek. Lelepleződés ellenére a csapat egy része folytatta a hősködést ímmár sólyomszem irányítása alatt.

Helmut volt a csapat vezetője akkor is amikor kitört a szuperhősök polgárháborúja.

A kormányzat törekvésének látszólagos kiszolgálása során sikerült egy egész sereg nanorobotok által engedelmességre kényszerített szuper bűnöző gyűjtenie maga köré, akiket aztán arra használt fel, hogy szembeszálljon a Nagymester nek nevezett kozmikus lénnyel.

A terve azonban balul sült el és egy időre a dimenziók közötti ösvények ben rekedt.

Az immár egész ügynökséggé bővült csoport élére az akkor épp tömeggyilkossággal eltért Norman osborn a Zöld Manó ültették nem tudni miként vette rá a fogvatartott, hogy ekkora hatalmat adjanak át a kezébe.

Osborn-nak át kellett adnia a parancsnokságot a csapat egyedüli tisztességes tagjának Csalogány nak, vagyis Melissa Gold nak.

Melissa parancsnoksága nem volt hosszú életű, ugyanis amikor a Skrull nevű földönkívüli faj ellen harcoltak az Egyesült Államok ellen a Mennydörgő ket Washington védelmére rendelték ki.

Itt az  sikerül a média előtt a város egyedüli megmentőjé vé feltüntetni önmagát és az osztagát, amelyet tovább erősített azzal amikor élő adásban agyonlőtte a mmegszálli parancsnokát Veranke királynőt.

Az újonnan jött hírnevet Osborn máig tisztázatlan körülmények között minden korábbinál nagyobb sikerre kovácsolta, amikor kinevezte magát az akkor már az USA kormánya alatt ténykedő SHIELD parancsnoki posztjára.

Nem túl meglepő módon az egykori Zöld Manó azonnal széleskörű tisztogatást kezdett bujkálásra kényszerítették Csalogányt majd feloszlatta és Hammer néven újjászületett a SHIELD, amely ügynökség aztán a saját függet magán hadserege ként funkcionált.

A Mennydörgők is hasonló sorsra jutottak belőlük egy új hivatalos közismertebb jelzővel sőt bosszú angyal csapat lett osbourne még arra is ügyelt, hogy az embereit a neves hősök jelzésével és kkónevével lássa el, ugyanakkor persze a valódi természet se rejtette véka alá, és szisztematikusan hozzálátott ahhoz, hogy annyi hőst próbáljon meg eltenni az útjából amennyit csak lehet miközben a háttérben több hasonszőrű nagykaliberű bűnöző zsenivel összefogva szervezkedni kezdett egy még komolyabb hatalomátvételre.

Csapat fő tagjai:

– Holdkő

– Venom

+ Célpont

– Natasha,Yelena mint Fekete Özvegy

– Atlasz Bogár

– Ostor

– Mr Hyde

– Radioaktív ember

– Bajvívó

– USA ügynök

– Genis Vell

– Luke Cage

– Buldózer

© 2023 Created with VILÁGOS JORDÁN