FILMVERZUM.HU

http://MCu idővonal 2023. jún. 4., Nincsenek hozzászólások

A Marvel idővonala jóval az ismert világ előtt indul, még csak a hat szingularitás létezett.
Ezek hat kövér formálódtak ezek voltak a végtelen kövek.
A tér az idő a valóság és a lélek.
Ez a hat kő még azelőtt jött létre hogy fénylett volna az univerzumban, szintén ebből a sötétségből születtek meg a sötét elfek.
Goore megküzdött Malekithel a Sötét elfek vezérével,Borr legyőzte a vezért,és elrejtette az Étert,ezután Odin segítségével Hela átveszi a hatalmat a 9 birodalom felett,de túl erőszakossá válik Odin börtönbe zárja.
Ezután szintén egy meteor ami Kapi pajzsát,és a Párduc ruháját alkotját alkotó vibrániumból állt össze,ebből a meteor becsapódásából született meg Fekete Párduc hazája Wakanda.
Ezt követő események kre.965-ben zajlanak,ebben az évbenn csap össze Odin a jégóriásokkal,legyőzi Laufeyt, és rátalál Lokira a fagyott Jöttünheim világában.
A Thor 4 ezek  előtt játszódik,mivel itt Thor ismeretlen helyen eltűnt,valószínűleg itt maradt Jane Fosterrel,itt 2024-ben járunk.
 
Ugorjunk 1942-re ahol a Vörös Koponya a Hydra seregével lerohanja Tonsberget jó rég itt csapott össze Odin a jégóriásokkal,és itt találta meg a Tesserahtot.
Steve Amerika kapitányá válik a szuperkatonaszérum hatására,és csatlakozik a Hydra elleni küzdelemhez.
Miután Bucky látszólag meghalt,Kapi megakadályozza a Vörös Koponya New York elleni támadását, és a Jeges tengerbe vezeti a bombázót.
Ezután Kapi lefektette a SHIEKD alapjait,Kapi ő tölük kapta Amerika jelképét a pajzsot.
A 2023-as Steve Rogers miután visszaviszi a Végtelen Köveket a megfelelő helyükre,szándékosan a múltban maradt hogy feleségül vegye Peggyt.
Ugyanebben az időben született meg Marvel kapitány,
Steve Rogers,Tony Stark 2023-ból 2012-be majd 1970-be utaztak vissza,hogy ellophassák a Tesserahtot,Tony találkozik apjával,Kapi pedig elhozza a Pym részecskét is (Hangya).
Ezt követően 1980-ban EGO a Földre utazik beleszeret Meredict Quillbe és elülteti a tőle kapott magot.
Ugyanebben az évben Hangya beveti a kicsinyítő saját fejlesztésű technológiáját,hogy egy szovjett atombombát hatástalanítson,ami Amerika felé tart,mivel ez nem sikerült aJenet a kvantumvilágba megy hogy hatástalanítsa a bombát,de mivel túl kicsire zsugorodott a Kvantumvilágban ragadt.
Szintén ebben az évben Marvel Kapitány belép a légierőbe,itt ismeri meg Maria Rambowt,ők nem csatlakozhattak a harcosokhoz,ezért csatlakoztak a Pegasus projekthez,ahol Denvers Mar-Vell el dolgozhat ,ezután 1988-ban Peter Quill végignézi édesanyja halálát.
1989-ben Hank Pym eltávozik a SHIELD-től mivel ki akarják kényszeríteni tőle a kicsinyítő technilógiáját.
Carol tesztrepülésre indul a fénysebességű hajtóművével,de ekkor a Csillagosztagosok lelövik Koson egyik gépét,ezután lezuhannak,ezt csak Carol élte túl.ezután John Roll lelövi Mar-Vellt,Marvel kapitány pedig a gépet. Az ebből kialakuló robbanás hatására kapta Marvel kapitány a képességeit.
John Rock a krík közé viszi őt Pirce ként.
1991-ben a Hydra bérgyilkosa Tél Katonája (Bucky Barmes) végez Marie és Howard Starkkal,Tony apjával,anyjával.
Amik most jönnek események egy nap alatt zajlottak le.
A Marvel Kapitány filmben Virce már Csillagosztagosként,Taloss és a Skrullok csapdájába esik,
Emlékei befolyásolva Taloss próbálja kideríteni hogy hova menekítette a családját illetve hogy hova rakta a Teseracht ot,de Pierce kiszabadul,és egészen a Földig utazik,itt találkozik Nick Furyval a SHIELD igazgatójával.
Taloss viszont Fury főnökének álcázta magát,Fury és Vierce ellen fordítja a szervezetet,de Marvel Kapitányék még időben rájönnek hogyan deríthet neki többet Pierce múltjáról.
 
Megtalálják régi barátját Rabowt,Taloss nehezen rájuk talált,békés szándékkal érkezik,Carolt ráébreszti a fekete doboz segítségével,hogy MarVell véget akart vetni a krí skrull háborúnak, ezután Marvel kapitány al együtt kiderítik hol van Taloss családja,ezután a Tesseracht biztos kezekbe kerül.
Carol ezután elpusztítja a rajta lévő szabályozót és nagy erőre tesz szert.
Miután a kő biztonságba került Furynak már nincs más dolga mint bejegyezni és tagokat keresni a Bosszúállók csapat megalapításához.
Ugorjunk 1999-be,ahol Tony találkozik Aldrich Killiannel,,és HO Jinsennel is.
Bruce Banner az Amerika kapitány szérumot alkalmazta magán kísérleti céllal,ezáltal Hulkká változott. Ő a következő éveit bujkálás sal tölti hogy Tadeus Ross ne találjon rá,mert ő meg akarja ölni.
Hulk 2004,2006,és 2007-ben bukkan fel.
Tony Stark 2008-ban  éppen új fegyverét készíti Afganisztánban,ahol HO Jinsennel volt egy barlangban ahonnan kiszabadult,ezzel megkezdődik Vasember kalandja.
Stark véget vet saját cégének fegyvergyártó részlegének, és kivonja a forgalomból egykori társát Obadiah Stant. Ezután Nick Fury felkeresi és elmondja neki,hogy Bosszúállók csapathoz keres szuperhősöket
Tony Stark másik ellensége megépíti ugyanazt az archreaktort,ami Vasember szívét tartja működésben.
6 hónappal később Ivan Vanko kipróbálja saját fejlesztésű reaktorát és rátámad a Monacói nagydíjon versenyző Tony Starkra, bebizonyítva hogy a Vasember nem sebezhetetlen.
Miután Odin kiátkozta Thort Asgardból Új Mexikóban ér földet.
Hulk megküzd a félresikerült szuperkatonával,és Förtelemmel Harlenben,a Kapira rátalálnak a jégpáncél alatt,Tony és Rhodey pedig végez Vanko drónseregével, mindez egy hét leforgása alatt történik 2009 ben.
Loki meg akarja szerezni a Tesserachtot Erik Selvig fejébe férkőzve, ezután 2012 ben meg is érkezik a Földre,és Thanos parancsára megszerzi a Teserachtot,ennek cserébe Thanos sereget ad neki,hogy segítségükkel leigázza a Földet.
Bosszúállók itt állnak össze először és leverik Loki támadását.
A 2023-as Banner,Rogers,Stark és Lang is felbukkannak a New Yorki csatában míg Hulk megszerzi az Időkövet az Ősmágustól Kapinak,Rogersnek önmagát kell legyűrnie az Elmekőért,de a Tesserachtot nem sikerül megszerezniük Lokitól.
Harc után megjelenik Adrian Toms és gonosztevőnek áll Keselyű néven.
Ezután még egy gonosztevő felbukkan akivel Tony küzd meg és Mandarin nak hívják,aki nem más mint Aldrich Killian.
Eközben Tony eltakarítja Loki háború romjait miután helyreállította a békét a 9 birodalomban megküzd Malekittel és a Sötét Elfek seregével ,a 9 birodalom összeomlik,Thor pedig visszamegy a Földre,amikor Jean Thor szerelme rátalál az Éterre.Thor visszautasítja az Odin által felajánlott trónt, ám kiderül hogy Loki elfoglalta a helyét a trónon és száműzte őt.
Mordály és Thor 2023-ból 2013-ba utaznak vissza,hogy Jane Fostertől visszaszerezzék a Valóság Követ.
1 év múlva ismét a Földön járunk ahol Kapi a SHIELD nél dolgozik,mikor a Hydra beveti ellenük Buckyt vagyis a Tél Katonáját.
A 2023-as Nebula és Rhodes a Moragra utaznak,hogy újranézhessék A Galaxis Őrzöi nyitótáncát,és még Quill előtt megszerzik a Hatalom Követ,Rhodes pedig vissza is utazik vele 2023-ba,de Nebulát fogjul ejtik miután összekapcsolódik a 2014 es gonosz ingével.
A 2014-ben lévő Thanos megtudja hogy terve sikerrel jár majd, meg tudja azt is hogy miben mesterkednek a 2023 as Bosszúállók, hogy ezt megakadályozza a 2014 es Nebulát 2023 ban küldi.
Szintén 2014 ben utazik a 2023 as Natasha Romanoff: Fekete Özvegy,és Clint Barton:Sólyomszem,akik a Lélekkőért mennek a Vormir bolygóra, valakinek viszont fel kell áldoznia magát a jelszó lelket lélekért, ezért Natasha a mélybe veti magát és meghal.
Ezután A Galaxis Őrzői keresztbe tesznek Ronannek a Vádlónak,,aki egy gömböt próbál meg eljuttatni Thanoshoz amiért cserébe a Titán elpusztítaná Xandart,akik háborúban állnak Ronan csapatával. Eközben Az őrzők összefutnak a Gyűjtővel, aki elmondja nekik hogy valójában a gömb az Erőkövet rejti,ezzel Ronant megölik,és elnevezik magukat A galaxis Őrzőinek.
Ezután néhány hónappal később megismeri Quill apját aki megpróbál egy csomó bolygót leigázni de Az őrzők ezt megakadályozzák sajnos az apja meghal.
Bosszúállók rá lelnek Loki jogara, ennek analizálása közben Tony létrehozza Ultront,aki feltöri a jogart .
Bruce és Tony egy asgardi villám segítségével megteremtik Víziót,aki egy android,aki legyőzte Ultront.
Thor hirtelen felkerekedik hogy utánajárjon a végtelen kövek felbukkanásának,Tony pedig visszalép a szolgálattól, és Kapi áll a Bosszúállók élére.
Ezzel egyidőben Hank Pym megbízza Scott Langet,hogy legyen ő az új Hangya,eközben Zémó báró azon dolgozik hogy hogy roppant össze belülről a bosszúállókat, így arra kényszerülnek hogy egy balul elsült akció után  Sokóviai egyezmény alá kellett írniuk, ezzel már nem voltak függetlenek.
Zénó az egyezmény aláírása közben bombát robbant és T’Chaka király meghal,a báró Buckyt állítsa be tettesként így rá szabadítva T’Challa-át,vagyis a Fekete Párducot, ezen ponton a csapat két részre szakad akik aláírták az egyezményt És akik nem.
Eközben Tony Stark queens be látogat, hogy felkeresse Pókembert,hogy csatlakozzon a Bosszúállókhoz.
Sólyomszem visszatér az ultron korából lévő nyugdíjazásával, és kibővül a Bosszúállók csapata Wandával,és Scottal.
A két oldal egy látványos csatában feszül egymásnak egy reptéren.
Eközben kapitány eltűnik a föld színéről és megszökteti: Sólyomszemet,Hangyát,Sólymot,és Wandát a börtönből,Rony pedig New Yorkban van a Bosszúállók főhadiszállásán.
Egy héttel később a Fekete Párduc visszautazik Wakonda- ba,hogy királyként uralkodjon.
Apja kénytelen volt megölni a királyt aki segített a vibránium ellopásában Ulysses Clownak, így viszont fia aki később a Koncoló névre hallgató katona lett,majd legyőzte T’Challa-át egy küzdelem során. Ezután részt vállalt Wakanda minden dologban és nem maradt független.
2 hónappal később Pókember ismét várja hogy Tony Stark bevetésre hívja őt, felelőtlenül megküzd a Keselyű vel,
2016 előtt doctor strange megkezdi kiképzését a Camartadzsban, mely során varázsló lesz belőle és megtanulja használni Agatomo szemét ,ami az Időkövet rejti, ennek segítségével legyőzi Cassieliust és Dormamut, ezzel eljutunk 2017 be ahol Thor Sulturral harcol,és még mindig a Végtelen Köveket kutatja.
Keresését azonban megszakítja a ragnaroköt, bár nem sikerült legyőzni de végül a bosszú vágyok megállították Helát A sötétség istennőjét aki el akarta pusztítani a 9 birodalmat.
Thanos és a Fekete Rend megöltes az asgardiak felét,Thanos pedig összetörte a kockát amiben a Ték köve rejlik,majd kitekeri Loki nyakát.
Közben a rend két tagja próbálja megszerezni Doctor Strangetől strange től az Idő kövét, amíg a rend másik fele az Elme követ próbálják kiszedni Vízió fejéből,de egyikük sem járt sikerrel, eközben tanoncnak sikerült felrobbantania a Tudásteret, és megszerezte a Valóság akövet, ezután elrabolja Gamorát elviszi a Vormir bolygóra, majd megöli hogy ezzel kifizesse a Lélek kő árát.
Mikor a saját bolygójára ér a titán ott várják a Bosszúállók és A galaxis őrzői összes tagja de a csatát elvesztik És el is veszik az egyik végtelen követ is.
Ezután Wakandába megy Thanos hogy megszerezze Vízió fejéből a Végtelen követ.
Wanda úgy dönt hogy felrobbantja Vízió ezért vannak felrobbantja a fejét de már késő mert Thanos már megkaparintotta az idő követ. Így visszafordítja az időt és meg tudja szerezni az utolsó végtelen követ.
Csettintés után Hangya a Kvantumvilágban ragad,Thanos pedig megpihen A felkelő nap fényében.
Három héttel a végtelen háború után járunk,Carol kimenti Tonyt és Nebulát az űrből, hogy visszavigye őket a Földre,Nebula segít kideríteni a többi Bosszúállóknak hogy hol van Thanos rejtekhelye.
Miután Thanos elárulta ,hogy elpusztította a köveket,Thor fejét veszi a népírtónak
Ezután Hangya visszatér a kvantum világból ráébreszti A bosszúállókat hogy ezt fel lehetne használni egy időutazó eszközként.
Dani családot alapított de ezután feltalálták az időutazást és visszamennek a quantum világba hogy megmentsék az l csettintett eket.
Ezután mindenki visszatért időutazó küldetéséből 2023 ban kivéve Natasha romanoff ott.
Tony áldozat lesz és meghalt ezután Thor Valkűrt teszi meg Asgard új vezetőjévé ő maga pedig A Galaxis Őrzői vel tart.
Rogers miután visszavitte a helyére a Végtelen Köveket a múltban ragadt.
Sam Wilson megkapha a pajzsot,ő lesz az új Amerika kapitány a Sólyom és a Tél Katonája sorozatban.
Fury,Hill Mexikóba utaznak mivel új földöntúli erőket észlelnek,egy elementállal találják szembe magukat,Mysterio közbelép és legyőzi az elementálokat.
Peter harcolt Mysterio ellen,és a Mysterio által fejleszted drónokkal kinyírja őt.
J.J. pedig leleplezt Pókembert,hogy valójában ő Peter Parker.
A Pókember Nincs hazaút az Idegenben után játszódik,ahol Mysterio megkavarta az egész világot,viszont a Nincs haza útban Doctor Strange mindenkivel elfeledtette,hogy ki Pókember,innen indult el a Multiverzumi kavarodás.
Ezek után a Doctor Strange 2 eseményeiben járunk,ahol Strange,a Skarlát Boszorkánnyal harcol,amiből győztesen kerül ki.
Ezután 2025-be ugrunk ahol a Fekete Párduc 2 játszódik,itt jön képbe Namor,és itt megismerhetjük Shurit,aki az új Fekete Párduc lett.
A Hangya 3 ezután játszódik,ahol a Hangya család egy Multiverzális utazáson vesznek részt,itt találják szembe magukat Kanggel,aki tudja variálni az idővonalakat,és tudja manipulálni az időt.
 
A Pókember Nincs hazaút az Idegenben után játszódik,ahol Mysterio megkavarta az egész világot,viszont a Nincs haza útban Doctor Strange mindenkivel elfeledtette,hogy ki Pókember,innen indult el a Multiverzumi kavarodás.
Ezek után a Doctor Strange 2 eseményeiben járunk,ahol Strange,a Skarlát Boszorkánnyal harcol,amiből győztesen kerül ki.
Ezután 2025-be ugrunk ahol a Fekete Párduc 2 játszódik,itt jön képbe Namor,és itt megismerhetjük Shurit,aki az új Fekete Párduc lett.
A Hangya 3 ezután játszódik,ahol a Hangya család egy Multiverzális utazáson vesznek részt,itt találják szembe magukat Kanggel,aki tudja variálni az idővonalakat,és tudja manipulálni az időt.

Új Bosszúállók lehetséges tagjai

2023. jún. 4., Nincsenek hozzászólások
 
 
A 6. fázis végén, 2025-ben fogjuk látni az új csapatot , akkor viszont a Marvel egyenesen két filmmel, a The Kang Dynastyvel és a Titkos Háborúval is meglep minket.
De kik lesznek a csapat tagjai? Most leleplezem nektek.
 
 
1. Wong
 
  Wong volt az egyik olyan karakter, akinek össze kellett tartania az MCU-t a 4. fázisban. Wong sok filmben feltűnt a már a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendájától a Pókember: Nincs hazaúton át természetesen a Doctor Strange az őrület multiverzumábanig. Szóval nem lenne ördögtől való az MCU „Wong-fázisának” nevezni a mostanit, minthogy a hős meg is örökölte a Legfőbb Varázsló köpenyét Doctor Strange-től. 

Az ő feladata, hogy megvédje a világot az új, közelgő veszedelmektől. Majd ha a Bosszúállóknak ismét gyülekezőt fújnak, lefogadjuk, hogy Wong is ott lesz, hogy újfent egyesítse a hősöket.

 
 

 Shang-Chi szinte garantált, hogy csatlakozik majd a Bosszúállók csapatához a 6. fázisban. 

Az egyik nyomós érv mellette, hogy már a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája végén láthattuk, hogy Wong megidézte őt. A másik pedig, hogy az a Destin Daniel Cretton rendezi a Bosszúállók 5-öt, aki a Shang-Chit is, ami nem lehet véletlen. Nem kérdés, hogy Shang-Chi a Föld legnagyobb hősei közé tartozik, immáron ő uralja a l Tíz Gyűrűt is. stáblistás jelenete utalt rá, hogy ezekhez a varázstárgyakhoz további rejtélyek kötődnek, amelyek a Kang Dynastyben is előkerülhetnek.

 
 
 
Doctor Strange
 
Bár Wong a Legfőbb Varázsló jelenleg, ez nem jelenti azt, hogy Stephen Strange kikerül a képből, sőt fontos szerepe lehet a 6. fázis bosszúállói útjának egyengetésében. Hősünk tapasztalt varázsló, az újoncoknak szüksége van tudására a mágia és a multiverzum terén. Doctor Strange persze jelenleg egy másik univerzumban tevékenykedik Charlize Theron Clea-jét segítve a térfúzió súlyos gondjának megoldásában. Azt még nem tudjuk, jön-e egy újabb Doctor Strange-film a Kang Dynasty előtt, de az szinte biztos, hogy Az őrület multiverzumában stáblista utáni jelenetének történései kihatnak majd az új Bosszúállók és Kang csatájára is.
 
 
Új Amerika Kapitány (Sam Wilson)
 
 Bár Steve Rogers már már átadta a pajzsot, hogy Peggyvel leélje hátralevő életét a múltban, Sam Wilson szerencsére csak felvállalta, hogy ő hordozza a pajzsot új Kapitányként. A Sólyom és a Tél Katonája sorozat arról szólt, hogy Sam nagy nehezen elfogadta a feladatot, így 2024-ben az új Amerika Kapitány, a New World Order bemutatja a hős történetének következő fejezetét. De vajon Sam lesz-e olyan inspiráló vezéregyéniség, mint amilyen Steve volt? 
 
 
Hadigép
 
 Hadigép önállósulni fog az 5.  az Armor Wars  sorozatban. amelyben Rhodey-nak meg kell akadályoznia, hogy Tony Stark öröksége rossz kezekbe kerüljön. Úgyhogy Hadigép tűnik az egyik nagy esélyesnek arra, hogy betöltse a Vasember halála után keletkezett űrt a Bosszúállók csapatában. Tapasztalat katona, aki hatalmas tűzerőt képvisel Tony Starkéhoz mérhető páncéljával. Talán nem olyan briliáns feltaláló, mint Tony volt, de van egy másik, hasonló hős is, aki az lehet.
 
Vasszív
 
Nem Hadigép, hanem Dominique Thorne Riri Williamse, vagyis Ironheart a legesélyesebb arra, hogy az MCU új Vasembere legyen a Multiverzum Szágában. Riri a Fekete Párduc: Vakanda, légy áldott!-ban fog debütálni, amelyben az első előzetes alapján úgy tűnik, Shuri segítőtársa lesz. .
 
 
Pókember
 
 Lehetséges persze, hogy a Sony elrontja a bulit, mert mást tervez a hőssel. Jelen állás szerint ugyanakkor Doctor Strange varázslata következtében mindenki elfelejtette, kicsoda Pókember. Bár a Bosszúállók emlékezhetnek arra, hogy azzal a pókruhás sráccal küzdöttek együtt, de arra már nem, hogy ki ő és hol él. Vagy mégis? Vannak olyan rajongói teóriák, melyek szerint Wong nem véletlenül mondta Strange-nek a varázslás előtt, a Nincs hazaút elején, hogy „Engem hagyj ki ebből!”. Lehetséges, hogy Strange akár tudat alatt hallgatott Wongra, így Wong az egyetlen ember a világon, aki tudja, ki rejtőzik Pókember álarca mögött? Ezen a kiskapun keresztül nyugodtan vissza lehetne hozni pókarcot a Kang Dynastyben.
 
 
 
Amazon:
 
 Hulk oszlopos tagja volt a Bosszúállók-nak kezdettől fogva. Ám hiába is számoltunk vele a csapat új verziójában, nagyon úgy tűnik,  Végjáték utáni jelenései inkább mellékszerepeket fognak jelenteni az előttünk álló filmekben és sorozatokban. Helyette unokatestvére,  Amazonja kerül a középpontba. 

Ő az esélyesebb arra, hogy új Bosszúálló legyen.

. Erejére nagy szüksége lehet a Bosszúállóknak Kang és a serege ellen.

 
 
 
 
Marvelek: Carol Denvers és Kamala Khan:
 
Marvel Kapitány  saját csapatot szervez.,tagjai: Carol Danvers,  Monica Rambeau és Kamala Khan i ők vagy valamelyikük csatlakozni fog a Bosszúállókhoz a 6. fázisban. Miként elég erős volt ahhoz, hogy a Thanosszal egymaga vegye fel a harcot. 

 
Kate Bishop: Sólyomszem
 
 Úgy tűnik, hogy Clint Barton végleg leteszi az íjat,és visszavonul a Sólyomszem posztról. 

 Kate Bishopja  bizonyította, hogy  méltó utód lesz.

 A Marvel pedig arra még nem utalt, hogy összeáll az Ifjú Bosszúállók a 6. fázis vége előtt, úgyhogy Kate is  Bosszúálló lehet.

 
 
Thor
 
 Thor az utolsó hős, aki képviseli a régi csapatot.

 Ebből kifolyólag simán csatlakozhatna az új csapathoz. . Talán még a fogadott lányát, Love-őt is magával viszi, .

 
 
 
A Hangya-csapat
 
 A Hangya-csapat fontos szerepet fog játszani a Bossz7állók: Kang dinasztiában. 

szolgáltatja majd a Multiverzum Ugye a Bosszúállók ennek segítségével fordították vissza Thanos pusztítását, és ez lehet a kulcs ahhoz, hogy Kang minden korábbinál nagyobb rombolást vigyen véghez az univerzumban. A Hangya már küzdött a csapatban, itt az idő hát Darázs és Cassie számára is!

 
 
Az új Fekete Párduc
 
 Vakanda pedig az egyik fő csatatér volt a Bosszúállók: Végtelen háborúban. 

Vakandának megvan a technológiája, és minden erőforrása, amire a Bosszúállóknak szüksége lehet az olyan gonosztevőkkel szemben, mint  Kang. Ilyen módon nagy eséllyel az új Fekete Párduc is fontos szerepet fog játszani a Bosszúállók történetében. 

A kérdés persze az, ki viseli majd a jelmezt. Shuri lesz az MCU új Fekete Párduca. 

.

© 2023 Created with VILÁGOS JORDÁN